A padlócsiszolás olcsó, letisztult és tartós megoldás


Az idők során a padlókat számtalan különböző anyaggal burkolták, amik között vannak természetes eredetű burkolóanyagok, mint például a fából készült padlók, illetve mesterségesek is, mint a PVC többek között, azonban az elmúlt években megjelent egy harmadik alternatíva is.

Ennek lényege, hogy az általában már eleve meglévő betonaljzatra nem kerül semmilyen padlóképző anyag, hanem maga a beton válik padlóvá. Ehhez természetesen különleges eszközökre van szükség, amik képesek a beton felső, puhább részét eltávolítani, ezzel felszínre hozva a keményebb réteget, majd a felületet tökéletesen simára csiszolni. Az így kapott padló nem csak rendkívül strapabíró és tartós, de igen esztétikus is, ráadásul nagyon könnyű takarítani is, és nem porzik.

A padlócsiszolás technológiája nagyon sokat fejlődött az utóbbi időben, ennek is köszönhető, hogy a beton padlók immár nem csak az ipari vagy kereskedelmi célú épületekben népszerűek, de megjelentek az igényes lakóépületekben is.

Az Epo-trend Kft. az elmúlt több, mint egy évtized során a padlók igazi szakértőjévé vált, ami magában foglalja a padlócsiszolást is. Partnereink maradéktalanul biztosak lehetnek benne, hogy az általunk forgalmazott eszközök a legmagasabb színvonalat és minőséget képviselik, miközben környezetbarátak maradnak. Portfóliónk magában foglalja a talaj megmunkálásához használt gépeket, a betonozó eszközöket, a design önterülő aljzatkiegyenlítő padlókat, profilokat és a padlócsiszolást is, de a karbantartás is a tevékenységi körükbe tartozik. Mindezek mellett technológiánk oktatásával is foglalkozunk.

Küldj üzenetet!

Ha kérdésed lenne írj üzenetet. Munkatársunk 24 órán belül felveszi veled a kapcsolatot!